…avagy hogyan születik meg egy cégnév, és mit jelent a Pallanea?
Sokunknak meggyűlhet a baja élete során bizonyos feladatokkal. Néha kénytelenek vagyunk megoldani a kívülről egyszerűnek tűnő problémáinkat. Sokszor pedig szeretnénk elmenekülni előlük. Mi vajon a jó megoldás? Ebben a cikkben arról lesz szó, hogy sokszor a nehézségek leküzdése mennyire elképesztően egyszerű, ha a megfelelő a hozzáállásod, és hogy mennyire elképesztően csodával határos dolgok is tudnak történni, amennyiben nyitott vagy rá. Ez egy igaz történet, ha nem hiszed, járj utána!
Amit tudni érdemes rólam és a nevekhez fűződő viszonyomról, az az, hogy szinte képtelen vagyok elnevezni. Kreatívnak tartom magam, és sokan mások is annak tartanak, de ez valahogy mindig kifogott rajtam. Gyerekkoromban a plüssállataimat csak úgy hívtam, hogy Nyuszi, Maci… Amikor kutyánk lett, hálás voltam a szüleimnek, hogy nem engem bíztak meg a névválasztással. A gyermekeimet hogy fogják hívni? Fogalmam sincs. :)
Ezen kívül jellemző rám az igen magas fokú szabadságvágy. Ami azt jelenti, hogy szeretem a mozgást, a szabad levegőt, a természetet, az utazást, szeretek a magam ura lenni, és a saját fejem után menni (néha faltörő kos módjára, de hát senki sem tökéletes.) :)
Szóval gondolhatjátok mennyire voltam bajban, amikor elhatároztam, hogy céget alapítok, és „már csak” egy nevet kellett találni neki. Azt hiszed, ez olyan könnyű? Nagyon sok szempontból megfelelőnek kell ám lennie. Például ezeknek:
- legyen lágy hangzása,
- legyen pozitív a kisugárzása,
- legyen könnyen megjegyezhető,
- legyen rövid,
- legyen szépen szerkeszthető logó-formában,
- lehesen belőle akár egy védjegy, vagy névjegy,
- legyen egyedi,
- legyen izgalmas…
… és még sorolhatnám.
Hosszú-hosszú hónapokon át törtem a fejem, hogy mi legyen az. Kérdezgettem ismerősöket, kérdezgettem ismeretleneket, épp hogy csak szakembert nem fogadtam, aki sok pénzért kitalált volna nekem valamit. Abba nem mentem bele, mert akkor az nem én lettem volna, nem éreztem volna saját „gyermekemnek”.
Ötleteltem, rajzolgattam, írogattam, bevetettem minden trükköt, meditáltam, kértem az égieket, hogy súgjanak, elkövettem mindent, amit csak el tudsz képzelni, és ami eszembe jutott.
Mígnem egy napon – ha úgy tetszik, végső elkeseredésemben – elhatároztam, hogy megálmodom.
Mindig is érdekeltek az álmok, próbáltam fejtegetni őket, rengeteget olvastam róluk, tanultam álomkontrollt is. Gyakran jegyzetelem az álmaimat, mindig van toll és papír az éjjeliszekrényen. (Ha te is nekiállsz az álmaid elemzésének, ne csak azt írd le, mit álmodtál, hanem azt is, hol aludtál, kivel, mi történt veled előző nap, mit csináltál közvetlen lefekvés előtt, de erről még fogok írni cikkeket később, ha érdekel a téma benneteket.) Persze tökéletesen soha nem sikerült működtetni, ezért nem mindig hittem benne, de most éreztem, hogy valami történni fog.
Meg is feledkeztem eme kijelentésemről egy pár napig, amikoris meglehetősen furcsát álmodtam.
Volt egy saját szigetem, tele boldogsággal, napfénnyel, pálmafákkal, homokos tengerparttal, csodálatos zöld növényekkel, szétáradó természeti energiával. Ezen a szigeten csak olyan emberek lakhattak, akik pozitív gondolkodással éltek, a szeretet volt a fő mozgató rugó, soha nem akartak rosszat a másiknak, és az életüket nem csak azzal töltötték, hogy pihennek és élvezik a szép környezetet, hanem emellett azon törték a fejüket, hogyan lehetne szebb és jobb a világ, mit lehetne tenni mások megsegítése érdekében, és hamar a tettek mezejére is léptek. Ezt a szigetet úgy hívták, hogy Pallanea.
Nade a poén még nem ez.
Felébredtem éjjel az álomból, és az ágy melletti jegyzetfüzetembe szokásomhoz híven lejegyzeteltem néhány sort, hogy emlékezzek, és felírtam ezt a szót is: Pallanea. Aztán úgy, ahogy volt, feledésbe merült. Már reggel, amikor felébredtem, elfelejtettem az éjszaka történteket. Sok volt a dolgom is akkoriban, meg amúgy is feledékeny vagyok. Néhány nappal később – ahogy szoktam ezt tenni időközönként – belelapoztam az álmokat rejtő füzetembe, és megtaláltam a fent leírt mondatokat, és AZT a szót. Mondom, ez elég jól hangzik, vajon mi lehet… létező szó? Vagy tényleg valami sziget neve? Hol hallhattam én ezt a szót életem során? Mi ez?
Fogtam a Google-t és rákerestem. „Te jó ég, van találat!” – kiáltottam fel. Hawaii eredetű női név. És tudjátok mit jelent? Azt jelenti „szabad ember.” Nem vagyok az a túlzottan érzelgős fajta, de ekkor elkezdtek folyni a könnyeim. Megtaláltam önmagam, vagyis megtaláltam a cégem nevét, kifejezve ezzel önmagamat.
Ezek után már én is azt mondom, hogy a lehetetlen nem létezik! Csupán tenni kell, hinni és bízni.
– Hozbor Vanda –
